Üdvözöljük az Ezüstkapocs Közhasznú Alapítvány Honlapján!

Bemutatkozás

Az Ezüstkapocs Alapítványt a Máltai Szeretetszolgálat Marcali Fogyatékosok Nappali Intézményébe járó gyermekek és felnőttek szülei hozták létre azzal a céllal, hogy a családban élő súlyosan, halmozottan sérülteknek és autistáknak, valamint családjaiknak támogatást nyújtson.

Hogyan szeretnénk segíteni?

- Forduljon hozzánk, ha tHHHájékoztatásra, információra van szüksége az aktuális pályázatokról, programokról, ellátásokról – segítséget nyújtunk az ezekhez való hozzájutásban is

- Beszélgetéssel, tanácsadással – olyan szülők hívását is várjuk, akik csak most szembesülnek gyermekük betegségével

- A mindennapok nehézségeinek megkönnyítésével – akadálymentesítéshez, ápolási-, gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutás elősegítésével

- Felügyelet és ellátás biztosításával szeretnénk esélyt adni a kikapcsolódásra, feltöltődésre, hivatalos ügyek intézésére olyan családoknak, gondozóknak, akiknél a sérült hozzátartozó elhelyezése nem megoldott

- Kikapcsolódási lehetőség biztosításával a bezártság, elszigeteltség ellen / közösségi összejöveteleket, szülői fórumokat - előadás, esetmegbeszélés -, rendezvényeket  szervezünk/

- Felnőtt korú gyermekeink részére olyan délutáni szabadidős elfoglaltság szervezésével, ahol ők is kikapcsolódhatnak /zenehallgatás, felolvasás, játékos vetélkedők, társasjátékok, stb ./

- Gyermekeink testi és szellemi fejlődése érdekében fejlesztő eszközök beszerzésével, kölcsönzésével

- Lehetőségeinkhez mérten anyagi támogatással

Kiknek szeretnénk segíteni?

Olyan családoknak, akiknek sérült hozzátartozójuk van és segítséget igényelnek mindennapi életükben.

 

Bízunk benne, hogy minél több családot tudunk támogatni.
- esetleg éppen az Ön segítségével -

Kérjük támogasson minket adója 1%-nak felajánlásával,
hogy munkánk még eredményesebb lehessen!

Adószám: 18271979 - 1 14

 



Nyomtatás PDF

Copyright © Ezüstkapocs Közhasznú Alapítvány 2017